család

Az Európa-hírű műgyűjtő, Herzog Mór Lipót (1869–1934) neve csak a kilencvenes évek végén vált újra széles körben ismertté Magyarországon. És ez nem is csoda. A bárói címmel is rendelkező üzletemberről és csodálatos kollekciójáról 1934-ben bekövetkezett halálát, illetve a műkincsgyűjtemény 1944 utáni szétszóródását követően nem lehetett sokat hallani. A Herzog-gyűjtemény fénykorában körülbelül 2500 művet foglalt magában. Az Andrássy úti palotában elhelyezett, magánmúzeumként kiállított műkincsek megtekintésére a világ minden pontjáról érkeztek látogatók. Miután Herzog Mór Lipót özvegye 1940-ben meghalt, a családi vagyont három gyermekük örökölte: Erzsébet, István és András. Herzog András 1942-ben bevonult munkaszolgálatra, és 1943-ban ott halt meg. Lányai, akik apjuk orosz fronton való eltűnése után elmenekültek, a Washingtonban indított per felperesei. Herzog István szerencsésen megmenekült az Auschwitzba tartó vonatról, és egy védett házban kapott menedéket. Erzsébet Amerikában halt meg, és a család műkincseinek visszaszerzésére tett erőfeszítéseit először lánya, Martha Nierenberg folytatta, majd unokája, David de Csepel, aki a Washingtonban indított per harmadik felperese.

Comments are closed.